Üdvözöllek a honlaponEddig csak betűket írtunk a kódunkba, de nehézségekbe ütköznénk, ha például < vagy > jelet akarnánk megjelenítettni a böngészővel. Hiszen ezeket a jeleket a címkékhez használjuk, így a böngésző azt gondolja a < után jövő szövegről, hogy az egy címke, és ez alapján próbálja megjeleníteni az oldalt. Még az is előfordulhat, hogy olyan karaktert akarunk megjeleníteni, ami nincs rajta a billentyűzetünkön, például a © jelet. Erre találták ki a karakter entitásokat.
Ez azt jelenti, hogy ha < jelet akarunk kiíratni, akkor a forráskódba írjuk be a < jeleket, amit egy entitásnak nevezünk. Az entitás & jellel kezdődik, utána szóköz nélkül következik az entitás neve, ami most lt, aztán pontosvessző következik, ami az entitás végét jelzi. Név helyett számmal is hivatkozhatunk egy entitásra, ilyenkor jelekkel kezdődik, és szintén pontosvesszővel végződik. Az általános szintaktika tehát a következő: &entitásneve; vagy entitásszáma; . Az entitás nevét ajánlott használni inkább, mint az entitás számát.
Az entitásokat legfőképpen az olyan karakterek jelölésére találták ki, amelyek vagy nincsenek benne a használt karakterkészletben, vagy nem tudjuk bevinni őket a billentyűzetről. Mivel mi UTF-8 kódolást használunk, az alább következő ötfajta entitáson kívül valószínűleg nem lesz szükségünk más entitásra. Hiszen az UTF-8 számos speciális karaktert is támogat, amiket így egyszerűen beírhatunk a HTML kódba.
Üzenetküldés Üdvözlök mindenkit a honlapon!!
|